Ma még akarok írni egyet, mert a holnapi napot valahogy rendkívül szimbolikusnak tartom. Tényleg egy olyan élet kezdetének tűnik most, amilyet igazán élni szeretnék. Mester szakra járós, kutatós, profibban blogolós, kötetet író költős, az ügyeiért dolgozós, és nagyokat álmodós, de nem csak úgy álmodozós. Egy olyan időszakban kezdtem el ezt a blogot, amikor végig lehetett követni, mennyire örültem annak, hogy tudok felvételizni, így talán nem kell magyaráznom, hogy mennyire fontos számomra az, hogy most szeptemberben elkezdhetem a mesterképzést, néhány dolgot viszont még akkor sem láttam jönni:

Időközben beadtam a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjra a jelentkezésem, ahol az első kötetem munkaterve úgy tűnik nyertes pályázatot érdemelt. Ez azt jelenti, hogy ebben a fél évben aktívan kell dolgoznom a kötetemen, a meglévő anyag formázásán, hiányzó versek megírásán, és persze kiadókeresésen, aminek ősszel szintén neki fogok állni.

Másrészt pedig: megszűnt az Index az addig ismert formájában, és bár most is működik, sőt, olyan újságíró is dolgozik ott, akinek adok a szavára, én nem szerettem volna a továbbiakban az Index-et is tulajdonlóknak folyamatos tartalmat gyártani. És tudom, hogy most egy ugyanilyen blogon vagyok, de kikapcsoltam a hirdetéseket, és ha esetleg komolyabbra fordulnának a dolgok ezzel a felülettel, akkor ez is költözik. Az Egy meleg srác olvas blog pedig már most saját oldalt kapott.
Ez egy hatalmas lépés a blog történetében, és nem fogom azt hazudni, hogy készek voltunk rá. Nem volt igényem rá, mert tényleg nagyon jó volt a blog.hu felületén lenni, szerettek, gyakran kiemeltek, kiismertem magam az oldalkezelésben. Nem szervesen következett a váltás, de ezzel együtt is, meg kellett történnie, és tetszik az, ami lett.

Szóval most mesterszakos leszek, holnaptól. Nagyon várom, mert készen álltam arra, hogy felvegyenek. Mesterszakos akarok lenni, rengeteget megtudni a világról, sokat kérdezni, és tanulni. Most már van egy témám, a roma irodalom és a kisebbségi-többségi párbeszéd, amelyik mozgat és foglalkoztat, és amit kutatni akarok, aminek a mentén könnyen bele tudok helyezkedni anyagokba.

A barátaim közben cseszegetnek, hogy írjak úgy is, ahogy egy kutatónak, egy irodalmárnak kell. Akadémiaian. Nagy lehetőségeim vannak, amikbe korábban csak bele-bele csimpaszkodtam, de most lógni akarok rajtuk, élni velük, és élvezni őket. Nincsenek illúzióim velük kapcsolatban, mert tanulás lesz ez a folyamat is, de el akarom sajátítani, és bízom benne, hogy a blogokon, akár ezen a blogon is látszani fog az, hogy más műfajokban is próbálkozom. Már akkor, amikor ez a blog létrejött, azt szerettem volna, hogy tanuljak meg magazinosan írni olyan témákról, amelyek engem érdekelnek. Nem egyértelmű, hogy sikerült-e, vagy ha egyértelmű is, akkor nemleges a válasz, de bízom a fejlődés lehetőségében.

Elkezdtünk aktívan dolgozni egy másik felületen is. Egy új tematikus blogon. Egy olyanon, ami a másik szívügyem lesz. Több hónapnyi rágódás után valami elképesztően menő dolog megvalósulni látszik hamarosan, és találtam hozzájuk olyan társakat, akiket szintén mozgat az ügyem. Nagy dolog ez. Még sosem sikerült igazán semmi, amiért ennyire felelős lennék, de ezt most tényleg nem ronthatjuk már el, és ez jó dolog. Visz. Dolgoztat.

Olyan ez a nap, ez a holnap reggel, mintha minden, amit nagyon szeretek csinálni, szintet lépne. És én is szintet akarok lépni velük. Jobb blogger akarok lenni holnap reggeltől, mint amilyen eddig voltam. Aktívabban részt szeretnék vállalni az irodalmi életben, mert valahogy mostanság mintha otthon érezném magam benne. Tanulni akarok, mert tényleg tele vagyok kérdéssel. Az az ember akarok lenni, aki lenni szeretnék ma.

Szabad, aki tudja, hogy mire fordítja az idejét. Aki nem kerül olyan helyzetbe, amiben nem érzi jól magát, mert értékesnek tartja az energiáit. Olyan ember, aki jól érzi magát a jelenben, de iránya is van. Olyan, aki sokkal bátrabban nyitja ki a száját, mert hiszi, hogy érdekes, amit amit mond.

Vegyesek az érzéseim. Várom az egészet. Örülök, hogy nem kell tiszta lappal kezdenem ebben az új helyzetben, mert mintha az eddig leélt életem pont ide vezetett volna. Épített az elmúlt néhány hónap, és megkockáztatom, épített ez az elmúlt 23 év. Talán nem is vár új élet, és nem is kezdődik új én, ha holnap reggel felkelek. A megoldások nyilván nem varázsdátumokban rejlenek, mert mindig igaz, hogy holnap kezdődik életem hátralévő része. De ez a 23 év arra jó volt, hogy most higgyek ebben az egész hátralévő életben. És tudom, hogy ez nem kevés.