Ezt a bejegyzést úgy terveztem, hogy egy nappal a mesterszakos felvételi előtt írom meg, hogy a skype-os felvételi beszélgetésen már leírt, végiggondolt mondanivalóval nyűgözzem le a felvételiztetőket. Aztán, tegnapelőtt, az utolsó napon idegbetegen kerestem mindenféle felvetéseket, amikbe belekérdezhetnének, de persze nem kérdeztek bele.

Tegnap délelőtt átestünk a beszélgetéseken, és mivel egy éve többnyire azzal a témával kelek és fekszem, amivel foglalkozni szeretnék majd, ezért le tudtam nyűgözni a bizottságot, akik egyébként nyitottak voltak arra, hogy lenyűgözzék őket. Beszélgettünk már meglévő kutatásokról a témámban, azokról a határtudományokról, amik szintén ezt a területet vizsgálják, ezért óhatatlanul találkoznom kell velük a kutatásom során, és kis apró érdekességek szóba jöttek, amivel a felvételi vége már szinte közös gondolkozásba csapott át a gábor cigányok szájból és szívből való átkairól. Nem lepődtem meg, amikor max pontot kaptam.

Mégis arra gondoltam, hogy leírom, miért most vagyunk a legalkalmasabbak egymásnak a mesterszakkal.

Hiányzik a bölcsészet

Persze, bölcsészkedtem az elmúlt két évben is, hiszen megírtam a szakdolgozatomat, olvastam jó könyveket, voltak óráim példádul a médiáról, vizuális kultúráról, szociológiáról, beszélgettem a barátaimmal, és persze legalább gondolatban, de sokat vagyok a kutatási témámban is. Mégsem volt ennek egy olyan kerete, hogy tízkor (ami véletlenül sem nyolc) bemegyek az egyetemre, és akkor ott nekem bölcsésznek kell lennem. Hiányzik, hogy olyan dolgokon is gondolkodjak, amik egyébként kevésbé jönnének velem szemben, és hiányzik az is, hogy úgy nagyon ne értsek valamit. És itt már át is lovagolunk a következő témára.

Van egy rendezett tudásom a világról

Nagyon hálás vagyok magamnak, amiért nem egyből alapszak után mentem mesterképzésre. És ez akkor is igaz, ha az alapszakos legjobb barátom most végez a mesterképzéssel. Mert persze ott van a fejemben, hogy én is most végezhetnék. Mégis, ebben a két évben tisztáztam magamban azt a nagyon sokféle tudást, amit alapszakon megkaptam, sokat olvastam hozzájuk, beszélgettem a kérdéseimről, meg amúgy is, leülepedett egy csomó minden. Nagyon sok olyan élményem volt az elmúlt két évben, amikor két eddig külön-külön lévő tudásról észrevettem, hogy összetartozik, és ezek együtt rendezték azt. Sokkal strukturáltabb a tudásom ma, mint eddig bármikor, és ez azt is jelenti, hogy látom a korlátaimat. Nagyon várom, hogy átlépjünk rajtuk.

Lett elképzelésem arról, hogy mit szeretnék

Amikor magyar alapszakra jelentkeztem, akkor még irodalomtudós szerettem volna lenni, persze abban a nagy romantikus értelemben. Nem tudom, hogy kit kutattam volna, de mindenképpen valaki nagyot a 19. századból, esetleg a 20. elejéről. Aztán jöttek az első irodalmas órák, amik teljesen levittek az életről, és hozzá a nyelvészeti órák, amik csodálatosak voltak, és kinyitották számomra a világot a nyelv által. Nagyszerű volt egyre többet látni ebben a felfoghatatlanul, mégis szabályszerűségek mentén dolgozó rendszerből. Minden pillanatát élveztem az alapszak szakirányos óráinak, de mégsem ez az én utam. A világ nyelvészeti modellekben a világ legérdekesebb dolga, de a világról nem úgy érdeklődök, mint egy nyelvész. A kérdéseim nem a nyelvnek vagy a nyelvhasználatnak szólnak. Mindig is baromira érdekelt a hatalom és a társadalom viszonyai, a szociális kérdések, és az, hogy azok hogyan szűrődnek át az irodalmon. Ezzel van dolgom. Nagy szó ez, persze, de érzem, hogy hív.

Mert ma már én vagyok az ő emberük

Ez legyen nagyképűség a részemről, de helló, tök sokat tanultam az irodalomról az elmúlt három évben az egyetemen kívül is. Tényleg.

Fiatal kortárs szerzőként nagyon sok szerzőnek volt szerencsém bemutatkozni 2017 óta, akár egy-egy kocsmai asztal mellett, és ismerem a hazai folyóiratokat, közülük többnek még a szerkesztők neveit is tudom álmomból felriasztva is.

Könyves bloggerként muszáj ismernem a hazai kiadói piacot. Ha már olvasok a könyvkiadókról, tudom, hogy kik a vezetői, kvázi látom, hogy ők mit gondolnak a kultúráról, és hogy milyen magyar és világirodalmi szerzők vannak náluk, akár kiket futtatnak nagyon. Szeretem ezt csinálni, szívesen böngészem ezeket a dolgokat csak úgy is. És a martketingesekhez persze itt is van e-mail címem, sőt, sokszor már ők írnak, ami tök jó.

Mert elhivatottan irodalmár szeretnék lenni. És ez azt is jelenti, hogy másfél éve van lehetőségem nem általam létrehozott platformra kritikát írni, és mégsem tudom rávenni magam, de vannak megkereséseim, amiknek azt tudom mondani, hogy később aktuális lesz majd, de most még nem állok rá készen.

De készen akarok rájuk állni. És így megyek mesterképzésre. Adják oda a kulcsokat, ahová rányithatok arra az útra, amit igazán járni szeretnék. Szeptemberben indulok, és tudom, hogy jó kis kaland lesz.