de az a nagy büdös igazság, hogy előtte is voltak gondolataim. Csak most több van, és több hangon hallom őket. Persze nem vicces az őrülettel viccelődni, amikor nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ebből az egészből képes leszek épp ésszel kijönni, de mit csinálnék, ha egyszer már nevetni sem lehetne.

Tuti blogolnék amúgy. Mint most. Egy picit sokminden ez. Akár az is játszik, hogy megszeretem, de lehet, hogy csak annyi, hogy nem aludtam az éjszaka, és most reggel hét óra ötkor jó ötletnek tűnt. Arra jutottam, hogy egyrészt ez ilyen önsegélyező dolog lesz, ami amúgy soha nem árt, és ha már, akkor megpróbálok megtanulni online magazinszerűen írni. Mert az mindig imponált, most meg itt a soha visszanemtérő most vagy soha.

Holnap kezdek, mert a dolog, amit találtam, pont harminc napos. Mint az április. Ez csak ilyen bevezető volt, hogy ne álljon addig se üresen. Ez lehetne az ars poetricám.

Hogy ne álljon addig se üresen.