Azt hiszem a szélsőséges hektikusságom abban is megnyilvánul, hogy tegnap nagyon deep bejegyzést írtam, ma pedig hitelesen fogok tudni írni a lelkesedéseim kis tárgyáról. Nagyon mélyen élem meg az életgödreimet, és nagyon tudok lelkesedni is dolgokért. Sokszor úgy, mint egy gyerek, csillogó szemmel várok valamit, vagy csak abban a pillanatban élve lelkesedem, mint ha nem lenne következő. Szeretek lelkesedni. Nagyon sok pozitív energiát szabadít fel, és jó ezeknek a hatása alatt lenni. De ezzel nem újat akarok mondani, csak összegezni az eddig elhangzottakat, és lassan befejezni a bevezetést. Ma olyan dolgokról fogok mesélni, amik lelkesítenek:

Egy jó beszélgetés, este, akár messengeren

Nagyon sok olyan ember van, akivel jókat tudok beszélgetni, és az esetek többségében én vagyok közülük a butább. De én szeretem ezt. Mert tök termékeny, kérdezünk, kegyetlenül, észrevéve mondatok mögött a buktatókat. Úgy keretezve át kérdéseket, hogy el tudjunk gondolkozni rajta. Igazán érteni, hogy a másik mit gondol. Visszakérdezni. És ezeknek nem az a tétje, hogy jól meggyőzzük a másikat, hanem tényleg a megértés és a tanulás. Nincs olyan helyzet, amiben motiváltabb vagyok, mint ezek a beszélgetések.

Egy jó egyetemi kurzus

Egyszerűen vannak olyan tanáraim, és szerencsére nagyon sokan, akikhez egyszerűen érdemes bejárni. Nagyon izgalmas dolgokról beszélnek, minden mondatukat a hátamra tetováltatnám, és olyan összefüggéseket nyitnak meg, és tesznek logikussá, amik addig előttem voltak, mégsem láttam őket. Egy világ kulcsát adják a kezembe, kezünkbe, és én sokszor kérdezek is, ha ez akad valahol. Olyan tanáraim vannak, akik tök nyitottak az együttgondolkodásra, érdekli őket a mi véleményünk, előző tudásaink, és ösztönöznek minket a megszólalásra. És ez jó dolog. Most például igyekszem olyan beadandókat írni, amik lenyűgözik őket, mert én is épülök belőle.

Egy régen várt könyv

Most épp Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk című könyve ilyen. Vuong a fiatal amerikai líra egy izgalmas hangja. A peremről mesél baromi személyesen. Vietnámi bevándorló anyjáról, a szegénységről, az első generációs értelmiségi létről. A nyelve baromi lírai. Metaforáktól hemzseg, mint egy szabadvers. Megnyit nekem egy nagyon érzékeny, szép világot, és tudtam, hogy ez fog történni. A sorsom volt, hogy imádjam ezt a könyvet.

Új helyzetek, amikre rögtön pozitív visszacsatolást kapok

Mondtam már, hogy elég hektikus vagyok? Ha valami egyszer fellelkesít, és nekiállok, akkor visszajelzés nélkül könnyen abbahagyom. Sok blogom ért így véget. De ha kapok bármennyi pozitív visszacsatolást is, úgy érzem érdemes életben tartani a dolgot. Mint ez a blog is. 28 napja folyamatosan írok rá. Még két nap, és ki kell találnom, mi lesz vele később, de ez a 28 nap elég volt arra, hogy megszeressem, és akarjam csinálni, bár nyilván nem lesznek naponta bejegyzések rajta.

Új helyzetek, amikkel kapcsolatban azt gondolom, hogy hasznosak lesznek

Most például megint csinálok valamit, amivel kapcsolatban nagyon rossz visszajelzéseket kaptam az elején, de akarom a kihívást, és tudom, hogy büszke leszek rá, ha sikerül megcsinálnom. Örülni fogok. És tanulni belőle. Lelkesít az az ember, aki általa lehetek.

Szóval mondhatjuk

hogy tanulságos dolgok lelkesítenek. Olyanok, amik építenek. Amik hozzátesznek ahhoz, aki lenni akarok. Lelkesít az az ember, akinek a legjobb esetben képzelem magam, és hajlandó vagyok tanulni és tenni érte. És képes vagyok lelkesedni. Akkor is, ha épp mondjuk fáradt vagyok.